Meghibásodott a Google Térkép, szinte egész Németország megbénult
Szinte az összes fontosabb német útvonalat lezártnak mutatta a Google alkalmazása a napokban, ami elég komoly káoszt okozott az országban.
Szinte az összes fontosabb német útvonalat lezártnak mutatta a Google alkalmazása a napokban, ami elég komoly káoszt okozott az országban.
A vakáció megtervezését segítő új funkciókkal bővültek a Google szolgáltatásai – az újítások a Keresőt, a Térképet, valamint a Gemini mesterséges intelligenciát is érintik.
A Google az interenetes keresőjébe, valamint a Google Térképbe is beépített egy-egy olyan funkciót, amelyek segítségével könnyebb lesz megtervezni a nyaralást.
Ha üres az idővonala a Google térképszolgáltatásában, nincs egyedül. Az adatai helyreállítására azonban lehet egy módszer.
Összeurópai mozgalom indult az amerikai termékek és szolgáltatások bojkottjára Donald Trump külpolitikai ámokfutásának hatására. Sok mindent kiválthatunk európai alternatívákkal, de a Google-nak, a Facebooknak és a Microsoftnak egyelőre nem kell attól tartania, hogy bevételei a kontinensen úgy visszazuhannának, mint Elon Musk Teslájának.
A Google Térkép vandáljai rendszeresen átnevezik a hatvanpusztai birtokot, majd a vállalat rendre eltünteti a módosításokat. Az amerikai cég szempontjából lenne egyszerű lezárása a macska-egér játéknak, ám úgy tűnik, mégsem, vagy legalábbis korlátozottan élnek a lehetőséggel.
Ízekre szedték a Google Maps alkalmazás egy új béta-változatának forráskódját, hogy megnézzék, milyen funkció beépítésére készülhet a Google.
A Google egy rövid bejegyzésben közölte az X-en, hogy már csak a földrajzi neveket kezelő amerikai adatbázis frissítésére vár, és a Mexikói-öbölből Amerikai-öbölt csinál.
Hosszú évek óta szeretnék a felhasználók, ha a Google Térkép és a Waze navigációja közös adatokból dolgozna. Ez eddig nem történt meg, mostantól viszont más lesz a helyzet.
Három férfi vesztette az életét Indiában, miután az autójuk lezuhant egy félkész hídról, amire a Google Térkép utasítása mentén hajtottak fel.
A Google már frissítette a Google Térkép alkalmazását, így a felhasználók nem tudják megadni az alkalmazásban, hol méri a sebességet a rendőrség.
Ha ön használja a Google térképszolgáltatását, akkor mostantól még élvezetesebbé válhat a Maps használata. Igaz, csak egy egyszerű frissítésről van szó, de mégis csak jobb úgy figyelni a térképet, hogy olyan autóval mozog rajta, amely megfelel az elképzeléseinknek.
A Google a következő időszakban a világ számos pontján, az androidos eszközt és az iPhone-okat használó felhasználóknak is elérhetővé teszi a Google Térkép új funkcióit, amik mögött a Gemini mesterséges intelligencia dolgozik.
Valami félrecsúszhatott az androidos Google Térkép frissítésénél, sokan ugyanis arra kezdtek el panaszkodni, hogy az alkalmazás használhatatlanná vált. Szerencsére van megoldás a dologra.
Joël Lapointe Québec környékén szeretett volna túrázni egyet, a felkészülése azonban nem várt fordulatot vett.
George néhány éve él a brit West Midlands-i pályaudvaron, mostanra pedig igen népes követőtáborra tett szert a Facebookon és az Instagramon egyaránt.
Heteken belül minden felhasználó megkapja a Google Térkép két új funkcióját, amitől kényelmesebb és biztonságosabb lesz a navigálás. Emellett a Waze-ről sem feledkezett meg a Google.
Immáron több hangulatjellel is lehet reagálni az egyes véleményekre a Google Mapsben – ez váltja az eddigi kedvelés funkciót.
5 évvel az androidos változatban történő bevezetés után az iOS-es Google Maps is megkapja a sebességmérő funkciót.
Egyszerűsödik a Google Térkép felhasználói felülete az androidos felhasználóknak.